2025. december 24-től ismét módosult a Földforgalmi törvény
A módosításokat tárgyaló korábbi írások óta számtalan módosításon esett át a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény, utoljára 2025. december 24-től hatályosan, melynek csupán a lényegi módosulásait emeljük ki.
Módosításra került a fiatal földműves fogalma, mely alapján már nem a 40., hanem a 45. életév betöltéséig állhat fenn e minőség.
Ha a föld ellenértékét forinttól eltérő devizában is feltüntetik, azt a Magyar Nemzeti Bank által a szerződéskötés napját megelőző napra vonatkozóan közzétett hivatalos devizaárfolyamon történő átszámítással kell megállapítani.
Vagyonrendezési eljárást kell lefolytatni, ha a különválással, kiválással, leválással, egyesüléssel (beolvadással, összeolvadással), szervezeti formaváltozással (szervezeti átalakulás) létrejött jogi személy már megszűnt jogelődje szerepel a föld tulajdonosaként az ingatlan-nyilvántartásban.
Rögzítésre került, hogy nem minősül a használat átengedésének az sem, ha a tulajdonjogot szerző fél haszonbérleti szerződés keretében engedi át a használatot.
Rögzíti a módosítás, hogy amennyiben az ügylet során elővásárlási jog nem áll fenn a 20. § alapján, úgy az (1) bekezdés a), b), d), e) és i) pontjának alkalmazása esetében az elővásárlási jog fennállását kizáró okra az adásvételi szerződésben hivatkozni kell.
A helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Hövtv.) alapján rögzítésre került, hogy ha a települési önkormányzat rendelete elővásárlási jogot alapított, és a Hövtv. szerinti egyik elővásárlásra jogosult sem élt érvényesen az elővásárlási jogával, az adásvételi szerződést a jognyilatkozatok és iratjegyzék beérkezését követő 8 napon belül kell a mezőgazdasági igazgatási szerv részére jóváhagyás céljából megküldeni.
Ha az adásvétel tárgyát képező földre az önkormányzat rendelete elővásárlási jogot alapított, a mezőgazdasági igazgatási szerv részére meg kell küldeni az önkormányzat, vagy az önkormányzatnak az elővásárlási jog gyakorlására kijelölt, többségi tulajdonában álló gazdasági társasága, valamint az ingatlannal telekhatáros ingatlan tulajdonosa értesítéséről, a közzétételről, valamint a levételről szóló jegyzői igazolást. Ilyen igazolás hiányában a vevőnek az adásvételi szerződésben nyilatkoznia szükséges, hogy mely okból nem minősül betelepülőnek, vagy mellékelnie kell a mentessége kapcsán meghozott döntést vagy a jegyző által kiállított hatósági bizonyítványt.
Ha az adásvétel tárgyát képező földre a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (a továbbiakban Méptv.) 127. §-a elővásárlási jogot alapított, és a Méptv. szerinti elővásárlásra jogosult nem élt az elővásárlási jogával, akkor az adásvételi szerződést a Méptv. szerinti elővásárlási jogosultak részére nyilatkozattételre nyitva álló határidő lejártát követő 8 napon belül kell a mezőgazdasági igazgatási szerv részére jóváhagyás céljából megküldeni. Ha a földre a Méptv. elővásárlási jogot alapított, a mezőgazdasági igazgatási szerv részére meg kell küldeni az adásvételi szerződésnek az elővásárlásra jogosult részére történő megküldés igazolását is, amelyből megállapíthatónak kell lennie, hogy az elővásárlásra jogosult részére a nyilatkozattételre nyitva álló határidő letelt.
Amennyiben a kérelmező elmulasztotta megküldeni a fentiekben megjelölt igazolásokat, illetve nyilatkozatot, vagy a nyilatkozat valótlan adatot tartalmaz, a mezőgazdasági igazgatási szerv előzetes vizsgálat alapján az adásvételi szerződés jóváhagyását megtagadja.
Ha az adásvételi szerződés érvényessége a gyámhatóság jóváhagyásához kötött, a mezőgazdasági igazgatási szerv nem tagadhatja meg a szerződés jóváhagyását abból az okból, hogy az a gyámhatóság jóváhagyó záradékát nem tartalmazza.
Hatályon kívül helyezésre került egy szerződést megtagadó ok, vagyis már nem kell megtagadnia a mezőgazdasági igazgatási szervnek a szerződés jóváhagyását, ha jogerősen megállapított földhasználati díjtartozás áll fenn. Ettől függetlenül továbbra is a tulajdonszerzési jogosultság feltétele, hogy a szerző fél a szerződésben nyilatkozzon, hogy nincs a földhasználati díjtartozása.
Föld öröklése esetén pontosítja a kártalanítás mértékét, amikor meghatározásra kerül, hogy a kártalanítás összege az ingatlan hagyatéki eljárásbeli végleges adó- és értékbizonyítvány szerinti értéke, amelyből le kell vonni az államot mint örököst terhelő hagyatéki tartozások összegét. A Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv jogosult az ingatlan hagyatéki eljárásbeli végleges adó- és értékbizonyítvány szerinti értékét felülvizsgálni, forgalmi értékbecslés készíttetésével. Amennyiben az értékbecslésben megállapított érték kevesebb a hagyatéki eljárásbeli végleges adó- és értékbizonyítvány szerinti értéknél, úgy a kártalanítás összege az értékbecslésben megállapított érték.
A jelenlegi módosítás kiegészíti a föld árverésére jogosultak körét az ingatlanban legalább 3 éve tulajdonos földműves tulajdontárssal.
Új rendelkezésként került rögzítésre, hogy amennyiben a mezőgazdasági igazgatási szerv a szerződés szerinti haszonbérlő helyett más előhaszonbérletre jogosult javára hozna jóváhagyó döntést, akkor - a Fétv. 47/A. §-ában, vagy a 72. § (5) bekezdésében foglalt eset kivételével - a tulajdonos hozzájárulása szükséges a szerződés létrejöttéhez. A haszonbérleti szerződés a tulajdonos hozzájárulása hiányában nem jön létre, a mezőgazdasági igazgatási szervnek a haszonbérleti szerződés jóváhagyására irányuló, folyamatban levő eljárását meg kell szüntetni.
A
cikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre
alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi
állásfoglalásnak. A Kozák Ügyvédi Iroda a jelen cikk egyedi
ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét
kizárja.